Őrségi Református Egyházmegye

Kálvin nyomába eredtek az egyházmegye reformátusai

2026-09-20 09:19:53 / Sisak László

Svájc és a reformáció címmel szervezett az Őrségi Református Egyházmegye hatnapos kirándulást a nyár folyamán. A résztvevők Genfbe, Kálvin János városába is ellátogattak, és magyar nyelvű istentisztelet tartottak a Szent Péter - katedrálisban a reformátor születésének 513. évfordulóján.

 

 

 

Az Őrségi Református Egyházmegye szervezésében közel 50 fős lelkes csapat indult útnak a nyár közepén autóbusszal, hogy hat nap alatt felfedezze, a kálvinista hit bölcsőjét, Svájcot. Az út résztvevőinek több mint fele sárvári volt, rajtuk kívül kőszegiek, őriszentpéteriek, körmendiek, becsvölgyiek és zalaegerszegiek vettek részt az utazáson.

 

Az úticélok között volt Zürich, ahol a svájci reformáció első nagy alakja, Ulrich Zwingli teljesített szolgálatot. Egy napot töltötték Genfben, amely istentisztelettel kezdődött a kora reggeli órákban. Szentgyörgyi László, az Őrségi Református Egyházmegye esperese és Márkus – Oroszi Dániel lelkészi főjegyző hirdetett igét a Szent Péter - katedrálisban tartott magyar nyelvű istentiszteleten. Majd Kálvin János életéről Szentgyörgyi Annamária szólt a csoportnak.

 

Rendkívül megható és felemelő pillanatokat élhettek át a magyar hívek Kálvin János templomában, ahol a 146. zsoltár alapján szólt az igehirdetés arról, hogy az a boldog ember, akinek nem valamilye, hanem valakije, azaz Istene van, hogy nem az emberi segítség az, amire támaszkodva biztonságban lehet az életünk, hanem az a reménység, amelyet az Úristentől nyerhetünk.

 

 

Szentgyörgyi László esperes az istentisztelet után elmondta, hogy az út ötlete már korábban megfogalmazódott, és tavaly kaptak egy olyan ajánlatot, amellyel éltek, hiszen fantasztikus lehetőséget kínált arra, hogy az ősök nyomait végig járhassák. Az esperes számára megrendítő érzés volt Kálvin János templomában igét hirdetni, tudva azt, hogy sok-sok előd itt élt és szolgált, hogy az ő tanításaik alapján élhetjük meg mi is a hitünket.

 

- Egyedül hit által van üdvössége az embernek, az Úristen az, aki megtart bennünket, nem mi önmagunkat, és ez nagy kegyelem, hiszen mi nem lennénk képesek magunk – idézte fel Kálvin egyik tanítását Szentgyörgyi László.

 

Márkus-Oroszi Dániel főjegyző is megosztotta velünk a gondolatait az istentisztelet követően. - Először heves szívdobogást éreztem, hiszen, ha az ember csak a saját életében nézi azt az ötven évet, amikor Kálvin nyomát kutatja - az én családomban és az én életemben is több ilyen kutatási program volt már-, és egyszer csak itt állhatok, ahol ő ezt mind elmondhatta, mind kézre adhatta, mind megtaníthatta, ez tényleg felemelő érzés. Mindenképpen hazaviszem Genfből, hogy sokkal fegyelmezettebben kell Kálvin nyomdokaiban tovább lépnünk, hiszen kicsit talán már eltértünk attól az úttól. Tudom, hogy a mai világban a szigorúság és a rend követése túlzottnak tűnhet, ugyanakkor, ha nem maradunk ehhez a gyökérhez hűek, akkor nem biztos, hogy a jövőben megmarad a református egyház – mondta Márkus-Oroszi Dániel.

 

A kirándulócsoport Genfben meglátogatta a Reformáció Nemzetközi Múzeumát is, ahol több mint 600 műtárgy, festmény, ritka könyv, kézirat és gravírozás található, amelyek Kálvin János korától napjainkig kísérik végig a protestantizmus ötszázéves történetet.

 

 

Tisztelegtek a reformáció nemzetközi emlékművénél, többek között Kálvin János, Guillaume Farel, Béza Tódor, Bocskai István fejedelem szobrai előtt. A református egyház legfontosabb személyiségeit megörökítő szoborcsoportról Illyés Gyula így írt: „Övék az érdem, kiket sem a máglya/nem riaszthatott vissza, sem a gálya -/ sem harcaik bukása,/ a léptenként fölmeredő "hiába"!/ Látták, vagy nem a céljuk,/ azt jól látták, hogy nincs visszafelé út;/ a mult, ahogy füst-vetve összeomlott, / úgy lökte őket, mint lőpor az ólmot:/előre! és ők vállalták e sorsot -/ Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk!”

 

 

Fonyó Roberta

 

Galéria