Idén Szentgyörgyvölgyön tartották meg az ökumenikus imahét kezdő ünnepségét a helyben, Kerkafalva és Lenti környékén és a szlovéniai Szentlászlón élő református, evangélikus és római katolikus hívek.
Isten igéje összeköt, a nyelv nem tud elválasztani - ezekkel a szavakkal köszöntötte szlovén és ausztriai vendégeiket Ozsváth Imre, Kercaszomor református lelkipásztora, hiszen nemzetközi ünnep lett a reformáció kezdetének 500. évfordulójának záró alkalma.
tovább
2017. december 14-én csütörtökön délután az Őrségi Református Egyházmegye lelkészei, az ővidéki és muravidéki lelkészekkel közösen tartották év végi találkozójukat Szombathelyen.
tovább
Hasonlóan az ország és a világ számos protestáns gyülekezetéhez, a 2017. esztendőben a Szentgotthárdi Református Egyházközségben mi is igyekeztünk méltó, ugyanakkor többféle módon megemlékezni és hálát adni a reformáció 500. évfordulója alkalmából.
tovább
Ha sorolni kellene, hogy hány ország fővárosában van magyar református gyülekezet, ugyancsak sokan gondolkodóba esnének, de hogy melyik Magyarországon kívüli fővárosban alakult az első szervezett magyar református közösség, aligha gondolnának Bukarestre. Pedig így volt, mégpedig az 1800-as évek elején. Éppen 205 éve.
tovább
A reformáció ötszáz éves évfordulója lehetőséget adott számunkra, hogy megemlékezzünk civilizációnk gyökeréről, a keresztyén identitásról. Ezt a lehetőséget megragadva nyert egyesületünk pályázatot „Isten Igéje világító szövetnek" címmel az Emberi Erőforrások Minisztériumánál - mondotta köszöntőjében Tompa László a Pro Körmend Városszépítő Egyesület elnöke, aki kezdeményezője volt annak az elgondolásnak, hogy Körmenden a protestáns felekezetekkel karöltve, a jubileumi évhez illően, Biblia felolvasásos esteket tartsanak.
tovább